Kezdőoldal : Életfogytiglan, mert a kertjét védte??? |
Életfogytiglan, mert a kertjét védte???
barikad.hu 2009.09.23. 08:39
Életfogytiglan, mert a kertjét védte??? Nesze neked jogállam.
Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt ítélhetik el azt a 69 éves idős urat, a kenynyéteni Barna bácsit aki árammal védte kertjének termését az őt régóta fosztogató tolvaj cigányoktól. Tavaly emiatt lopás közben egy tolvaj meghalt, egy pedig könnyebben megsérült.
Akár életfogytiglan börtönre is ítélhetik azt a kerttulajdonost, akinek pere ma kezdődik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon. A 69 éves Kesznyétén élő Szoboszlai Barna megunta, hogy a tolvajok állandóan megdézsmálják a termést, ezért 220 volttal védte a kertjét. Három helybéli - aki uborkát akart lopni - tudott arról, hogy áram van a kerítésben, erre figyelmeztették is egymást. Ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen meghalt.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyzete a férfit, majd házi őrizetbe került Monokon, ahol a polgármester lakhatást biztosított számára, és ügyvédről is gondoskodott.
mho nyomán barikád.hu
|